11:59
Egy Audi járművekből álló konvoj érkezik a Gerbeaud cukrászda elé, egy idős nyugdíjas nénit majdnem elgázolnak.

12:00

Ferenc halálpontosan megérkezik a helyszínre, és mivel kibaszott jó fej, a testőröket a Q7-esekben és az A8-asokban hagyja.

12:03
Szetey Gabi hívja Ferencünket, hogy Lendvai Ildikó lenyúlta Navracsicsot, ezért ma is nemi szerv nélkül telik a munkaideje.

12:13
Ferenc nyugtalan, ezért egy pohár ásványvizet kér a pincértől, buborék nélkül, a pohár alá pedig szalvétát kér alátétként.

12:14

Az ajtón fiatal csoport érkezik a Gerbeaud kávéháza, akik Ferenc mellé érve megjegyzik, hogy "Táncolj Feri, búcsúbuli".

12:15

Ferenc jót nevet rajta, majd meghívja őket egy adag rákóczi túrósra.

12:21

Daróczi Dávid érkezik a Szeteyvel, akik ebédidőben egy habos cappuccinot fogyasztanak el, úgy tűnik, Szetey mégsem marad nemiszerv nélkül.

12:32
Ferenc felhívja Annát, aki jelzi, hogy éppen a nagykörúton áll, ahol a csőcselék éppen spontán tűntetést tart, céljuk, hogy elérjék, minden parkban legyen óvszerautomata.

12:33
Ferenc kikéri második ásványvizét, amihez ezúttal kávét is kér, édesítőszerrel, tejszínnel, és fokhagymás pirítóssal.

12:40
Megérkezik Anna, aki magával hozta Zeuszt is.

12:41
Aktív kommunikációba kezdenek, az első téma a rendőrségi drogmegelőzés kérdése.

12:43
Ferenc magához hívja a pincért. Anna forró csokit rendel, cukor nélkül.

12:44
Anna szippant egy nagyot a fehér csodából, közben kielégíti Zeuszt. Daróczi és Szetey együtt távoznak a mellékhelyiségbe.

12:45
Megérkezik a forró csoki, Zeusz rámászik Ferenc lábára.

12:51
Daróczi és Szetey éppen menni készülnek, és köszönés képpen pár szót váltanak Ferencékkel. Szetey rögtön az őt érdeklő témára tereli a hagsúlyt, Annát Havas Henrik testi adottságairól kérdezi.

12:59
Darócziék eltávoznak, Zeuszt alig lehet visszafogni, mert nagyon rágerjed Szeteyre.


13:01
Anna egy adag fagylaltkelyhet rendel, majd újra szippant.

13:04
A fagylalt megérkezik, Zeusz ismét rágerjed Ferencre, mivel nem kap Annától fagyit.

13:06
Ferenc megtörli szemüvegét, majd a Klárával folytatott erotikus játékokról kezd beszélni, és Annától kér tanácsot, hogyan tudnák feldobni szexuális életüket.

13:11
Anna a csoportterápiát ajánja, a tarifák kedvezményesek, csak most 700eurót kér.

13:13
Ferenc a hosszas beszélgetés után elfogadja az ajánlatot.

13:17
Annát egyik külföldi ügyfele keresi telefonon, közben Zeusz rátámad a szomszéd asztalnál ülő nyugdíjas nénire.

13:19
Megbeszélik az időpontot, péntek este 7kor Ferenc taxit küld Annáért.

13:21
Anna udvariasan elköszön, hiszen 14:50kor indul a gépe Londonba. Ferenc felkínálja, hogy kiszállítatja Annát a reptérre, természetesen a gyorsforgalmi utat le is zárajta, hogy időben kiérjen.

13:22
Anna elfogadja az ajánlatot, majd gyorsan távozik az A8-assal. Ferenc kéri a számlát.

13:26
Megérkezik a számla, Ferenc fizet, majd ő is távozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://raverdesigner.blog.hu/api/trackback/id/tr19524567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mago comico 2008.10.14. 01:22:03

Bocs, de érdemes művészként hányok, ha Gyúrcsány a téma. Miért engedjük,hogy tönkretegye az országunkat? Anna meg önmaga az ótvar.
süti beállítások módosítása